Kategóriák: Hit
Isten Fényével
Versek által taníthatom
Szeretett magyar vérem.
Nagy csoda ez számomra,
Boldog tőle a lélek.
Hálát adok Teremtőmnek,
Hogy e képességet kaptam.
Igyekszem élni vele,
Írni csak szakadatlan.
Bár néha megremeg a kéz
És az Út homályba vész,
De igyekszem visszatalálni,
Hogy ne kóboroljon a Lét
Zegzugos zsákutcákban.
Bár megesik, hogy botlok,
Hisz’ emberből vagyok én is,
De ilyenkor új rügyeket bontok
És önmagamhoz visszatalálván
Magamban Istent keresem
És Ő halk kedvességével
Megmutatja mindig énnekem,
Hogy hol tévedtem le az Útról
És merre kell újra induljak.
Én eszmélve a kábulatból
Engedem, hogy tanuljak.
Célom egyre kevesebbet hibázni
Az Isteni Úton maradva,
Hogy megtölthessem lelkét
Isten Fényével a Magyarnak!
Kategóriák: Haza
Feltámadás – Mennyit ér?
Új napra virradt a Kikelet.
Az ég alja vörösben játszik.
Állok fenn egy hegytetőn.
Hideg van. A testem fázik.
Nézem ahogy kel fel a Nap
S bennem régi-új emlékeket ébreszt.
Látom egy nép ébredését,
Ki válláról lerakta a terhet.
Felébredt ezer év álmából,
Múlté már a fájdalom.
Lélekben megtisztulva most
Elindulhat új utakon.
Kiégett szívéből a fájdalom,
Nem nyúzza a kesergés.
Egy szebb jövőt építhet
A szép Kárpátok köldökén.
Megújulhat a dicső Múlt,
Mikoron szabadon élhetett,
Mikoron nem volt még szenvedés
És tudta: mindig van kikelet!
Aztán Sorsa rosszra fordult,
Csak széthúzás, csak fájdalom,
Szenvedni akart e büszke nép.
Könnymarta barázda az arcokon.
Meg kellett tanulnia mind
A lélek sötét oldalát,
Hogy tudja, nem kell már többé
A lelket beborító fagyhalál.
Visszatalált ősi Istenéhez,
Kit elfeledtetek véle.
Visszatalált önmagához
Az Örökéltű Szkíta Lélek.
Szárnyát kitárhatja nagyra
S szállhat fennen a fellegek között.
Lerakta terhét végre e nép,
Mi fáradt testére béklyókat kötött.
Megmutathatja a Világnak
Mi az igazi Élet!
Újra tanulhatjátok ti földi népek,
Mennyit ér a Magyari Lélek!
Kategóriák: Gyermek
Altató
Csillagos az ég,
Leszállt az éj,
Kicsiny gyermek
Ágyikóban már
Jóéjt csókra vár.
Szeme ragyogón
Függ nagyapón,
Az mellé ül,
Megigazítja takaróját,
Megsimítja arcocskáját.
„Aludjál jól gyermekem,
Vigyázzon rád Istenem.
Álomtündér jöjjön hozzád,
Csókolja meg a szempillád
S az Angyalhad muzsikál.
Altatódalt szőjjön köréd
A sok mennyei hárfa,
Emeljék piciny lelked fel
Az Öregösten otthonába,
Angyal-álom világába.
Pihenj csak, én őrködöm,
Álom szárnyán röpüljön
S ha majd egy új nap virrad,
Szemed újra tágra nyissad
S köszöntsd a Napot boldogan!”
Kategóriák: Haza
Őrzők
Téli szél hajtja a felleget,
A szürkeség lomhán mozdul.
Eltakarja a fényes Napot.
A lélek ereje lanyhul.
Mászok fel a Hegyre.
Az ösvény síkosan kanyarog.
Botlik a láb a hó alatt
Felbukkanó sziklákon.
Egyre zordabb az idő.
A távolban farkas vonyít.
Jó lenne már megpihenni,
De az idő múlása szorít.
Lassan érek fel a hegytetőre.
A szél az arcomba vág.
Csak egy kereszt áll idefenn,
Alatta egy alak, rám vár.
Miért vársz rám – kérdem –
E fagyos éjszakán?
Élőt felfal e zord idő
A télnek derekán.
Az alak int, üljek mellé.
A kereszt tövében árnyék van.
Kis tűz ég pislákolón,
Nem éri az élőt a fagy.
Ráncos arcára árnyékot vet a tűz,
Szemeiben régmúlt bölcsessége.
Csillag szikrája gyúl ki ott.
Kezében a Jövő reménysége.
Rovásos pálcákat szed elő,
Távoli Ősök rótták azokat
Mikor még nagy volt e nép
És nem gyilkolták a Tudókat.
Az Aranybirodalom táltosai
Rótták le az ősi Tudást,
Melyet az arra érdemes őrzött
S adta tovább annak javát.
Idő ki nem kezdte a rovást,
Fénye nem halványult.
A legöregebbhez jöttem el
Tanúságot tenni Utamról.
Megvizsgálja minden szakaszát,
Öreg szeme lelkemig lát.
Lát mindent mit tettem,
Szépet, jót – hazudnák ha nem – hibát.
Mert hibáztam is, megesett.
De javítani igyekeztem
S megtanulni belőle mit kellett.
Egyensúlyba került lelkem.
Felveszi az Öreg az első pálcát,
Majd mellé fogja a többit,
Szép hímzett ruhába rakja,
Majd a szót szóba ölti.
„Íme fiam Őseid öröke,
Mit az Ég reánk hagyott,
Benne leróva mind a Hagyomány,
Mit a magyar Istentől kapott.
Szent e Hagyaték, melyből
Embernek lenni tanulhatunk,
Melyben leírva mind a Törvény,
Melyet a Jóistentől kaptunk.
Őrzése és ápolása a feladat,
Melyet csak magyar tölthet be,
Táltosok dicső ivadéka most
A te kezedbe tétetik le!
E pálcákon róva vagyon
Az Isteni Törvény és Akarat,
De a Tudás Erő és Hatalom,
Használd bölcsen a tanultakat!
Vissza ne élj vélük soha
Bármely helyzetbe is éljél.
Az Öregösten segéljen meg:
A Titkok Őrzője lettél!
Egy vagy az Őrzők közül,
Kik mindig táltosok.
Kevesen vagytok a Földön,
Kevesen tudják titkotok!
Mert nem minden táltos Őrző,
De Őrző csak táltos lehet!
(Zavard el fiam a felhőt,
Hagy látom a csillagos eget!)
Őrzője vagy a magyarnak
És Szent Koronájának,
Őrzője vagy a Kárpátoknak
És Isten szép világának!
Atyád örökébe léptél.
Méltó vagy nevére!
Távoli Puszta nevelte
Isten-szép derékre!
Koppány nembéli volt Ő is.
Te magad is az vagy.
A Karvalynak fia született!
Egy igaz Koppány sarja!
Légy méltó nevedhez
És ne feledd az Ősöket!
Átadom a Hagyatékot
A beavatott Őrzőnek.
Ég által testált hatalom,
Hozzá járó felelősség.
Tiszta szívedből élj,
Ne piszkítson kevélység!
Menj hát utadra fiam.
Az Öregösten áldjon!”
Csak ültem meredten
És a szem káprázott.
Senki nem volt a keresztnél.
Egyedül álltam ott.
De a lábamnál a földön
Látok egy kis csomagot.
Rovás pálcák vannak benne!
Nem álmodtam ébren!
Eszembe jut az Öreg is,
Ki a szívemben él mélyen.
Apám volt Ő ténylegesen
A messzi idők homályában.
Az Öreg Karvaly és a fia
Egyek megint a szolgálatban!
Táltosok vére, Őrzők népe
Őrzi a Szent Hagyatékot.
Zálogai Ők a Jövőnek!
Beteljesítik az Isteni Akaratot!
Kategóriák: Hit
Fátyol
Sűrű Fátyol ereszkedik a Földre.
Tejszerű sejtelem fénye
Körülveszi mind az Embert,
Hogy ne emlékezzen az Égre.
Beborítja, emlékeit törli,
Magára marad a Létben.
Embernek tanul lenni most.
Fejlődésnek indul a lélek.
Kevés az, aki ezt felismeri
És arcát a Fény felé emeli.
Kevés az, aki hittel él.
A többit az Anyag elnyeli.
Az Idők Hajnalán történt ez,
De most ritkul a Fátyol,
De még mindig kevés az,
Aki lerakta az Anyagi Világot.
Elfeledték az Otthon Fényét,
Ahonnan lelkük érkezett,
Csak a pénz, a hatalom
Jelent nekik értéket.
De eltűnik a Fátyol!
Az Égi Fény reánk sugároz.
Keserű sorsa lesz annak,
Aki nem ébred fel az álomból!
Lelkük örökkön fog bolyongani
A setét fellegek között.
Nem találhatnak Haza.
Lelkük a setétséghez kötött.
Tárjuk ki szívünk a Fény felé,
Engedjük, hogy átjárjon.
Emelje a Létezésbe lelkünk,
Az Örök Életet álmodót!
Kategóriák: Hit
A Hitetlen
Árvaságra ítélt lélek
Bolyong a messzi légben,
Keresi kis gazdáját,
Hogy eggyé váljanak végre.
Hitetlennek hívták régen,
A messzi Kelet szülötte.
A Mester mellett élt
S tanult meg hinni Istenben.
Sok népnek megmutatta az Utat,
Melyen a Fénybe beléphet.
India földjén, a szkítáknak
Tanította az Isteni Igéket.
De az ő szívében egy szálka
Nem engedte hogy higgyen,
Hogy feltétel nélküli legyen
Számára a Szerető Isten.
Jézus Urunk segítette őt,
Az örökkön kétkedőt,
Hogy Hite bizonyosság legyen.
De nem sikerült meggyőzni őt.
Most kapott még egy esélyt,
De a Múlt árnya kísért.
Megnyilvánul a Hitetlen…
Kétkedve szemléli Hitét.
A Lélek testre talált.
Ezer éve bolyongott.
Hitetlenségét lerakhatja,
Hogy mi marad, Fényként ragyogjon.
Segíts meg Uram engemet,
Hogy feltétel nélkül megéljem Hitemet!
Segítsd meg Uram gyermeked,
Hogy a hitetlenség ne eméssze lelkemet!
Szolgálni akarlak Téged és Szent Fiadat,
Hogy e szolgálat által hitemet megtartsam
És bizonyossággá váljon bennem Fényetek,
Hogy hitetlenséggel ne vádoljanak többé engemet!
Kategóriák: Hit
Találkozás
Kilépni a Múltamból
Segíts én Istenem!
Fogva tart, bezár,
Romokban életem.
Lépnék előre, de nem tudok,
Vállamon ülnek mázsás koloncok.
Béklyók kötik meg két lábomat.
Erőtlenül vívom így harcomat.
Kérlek Uram, mutasd meg az Utat,
Melyen a lélek börtönéből szabadulhat,
Lerakva mind a megteremtett láncot
Járhatja boldogan az Égi Táncot.
Tudom Uram, hogy magamat zártam be,
De Te tudod, hogy szívem Téged követne!
De emberi gyarlóságom néha erősebb
És tesz a szívemre fekete bilincset.
Én jó akarok lenni Uram!
Ki akarom javítani hibáimat,
Melyek Hozzád jutnom nem engednek.
Fáradt kezeim megremegnek.
Te látod mi lakozik szívemben.
Tudod, hogy Téged nagyon szeretlek!
Semmi mást nem akarok ez életben,
Csak Téged szolgálni szűntelen.
A Te akaratod legyen mindég meg,
Az enyém nem számít egy percet sem!
Boldogan megteszem amit csak kérsz,
Csak mutasd meg, hogy lehetek jobb ember!
Félek, hogy nem hallom meg szavad.
Bizonytalan kezem megremeg.
Félek, hogy nem jól szolgállak…
Segítsd meg bizonytalan gyermeked!
Nem tudom mi történik most velem,
Kétségbe estem, mely egy setét verem.
Nem látom Fényedet semerre.
Valami hályogot von szememre.
Kereslek, kutatlak szűntelen,
Keresem a halovány Reményt,
Vakon tapogatom a falat.
Kezeim esdőn kinyújtom Feléd.
Elcsendesedem lassan. Megnyugszom.
Szemeim csukva, befelé fordulok.
Egy halk hangot hallok szólani,
Körötte gyenge fény kezd áradni.
Elindulok a hang és fény felé.
Benne meglátom Istenem két szemét.
Boldogság sugárzik reám belőle,
Tőle támadok megújult erőre.
Halkan szól hozzám imígyen:
„Vártalak fiam itt a szívedben.
Ne máshol keressél engemet,
Csak ott, ahol önmagad megleled,
Mert egyek vagyunk mi ketten,
Hisz’ önnön képemre teremtettelek!
Ezért ne magadon kívül kutass,
Hogy Teremtő Istenedhez szólhass!”
Majd egy hatalmas fényvillanás
Vesz körül, egy boldog ragyogás.
Lelkem e Fényben végre megpihen…
Istenem újra él a szívemben!
Kategóriák: Egyéb
Vigye el világgá
Nézek ki szobám ablakán fázón.
Húsvét van. Senki nem nyit rám ajtót.
A magány szele megérinti szívem.
Felsóhajtok. Lelkem társra vágyó.
Jó lenne nem egyedül ünnepelni,
A boldogságot kettesben kén’ megélni.
De nem ez mit rám mért az Ég.
Marad még kicsit az egyedüllét.
Magamban kell a hívó szót keresni
És azt a messze süvítő szélre rábízni,
Vigye el világgá szívemnek szavát,
Hallja szép leány szerelmes hangját
S hozzám boldogan dalolva repüljön,
Hogy velem együtt az Életnek örüljön!
Kategóriák: Hit
Feltámadás
Setét morgása vagyon a hegyeknek,
Hideg érzete vagyon a húsvéti szeleknek,
Ítélete tombol az vala téli szeleknek,
Az égen a csillagok sápadtan tűnődnek.
Ítélet mondatik az embernek fiára,
Ki készen áll, a halálból feltámad
S lészen része egy szebb új élet,
Hol nem sápadtan ragyognak a fények.
Tündöklőn szikrázó arany zuhatag
Testünkre boldogság képeket rajzolnak
És a szenvedéstől megfáradt test
Új élettel átitatódva megremeg
És a Teremtés örök részeként
Isten tenyerén mosolyogva megpihen.
Kategóriák: Haza
Eggyé vált magyar lelkek
Odafenn a hegytetőn áll egy kis ház,
Ajtajában szép leány vígan dudorász.
Hazavárja Kedvesét a messzi végekről,
Hozzon hírt az ott harcoló dicső hősökről.
Minden nap várja reggeltől estig.
Múlnak a napok. Az idő lassan telik.
Elmúlt a nyár, őszbe borult a táj.
Az a szép leány pedig csak egyre vár.
Szomorú már a kicsi szíve és fáj,
Érzi baj van: oda a szép határ.
Odavész véle tán’ a szerető Kedves.
Kicsiny keszkenője könnyektől nedves.
Eltelt az ősz, beköszöntött a tél.
Enyhet már nem ad az álmatlan éj.
Csendben pityeregve forog hideg ágyán.
Nincs ki enyhítene bús szívének vágyán.
Nagy nehezen hajnalban elszunnyad…
Megjelenik Kedvese a setét hajlékba.
Szólítja asszonykáját halk hangon
És mesélni kezdi mi történt a fronton.
Elmeséli a harcot az ellenséggel,
Ahogy nap nap után összevésznek,
Regéli, hogy számos a túlerő.
A bánat a szívbe tüskeként belenő.
Kilátástalan véres a harc.
Kicsorbult már az ősi kard…
A szép leány most sikoltva ébred.
Szívbe markoló kín vet véget az éjnek.
Zokogva ül ágyán, hangosan jajgat,
Keserűség a szívet keservesen szaggat.
Tudja már, hogy meghalt a párja,
Tudja már, hogy mindhiába várja.
Nélküle értelmetlen lett élete,
Hideg, kietlen a nászi fekhelye.
Életét áldozta párja a Honért.
Ez egy kis kárpótlás a kínért.
Reggel, mikor a Nap felkel,
Egy szép kis fakeresztet szerkeszt.
Ráfaragja kedvesének nevét, korát
És ráírta: vérével áztatta az Ezeréves Határt!
Bőven öntözte az e Szent Földet
S kérte, az fogadja be e hős testet,
Hogy belőle új élet sarjadjon
Egy árva magyar sírhanton.
Miután a Kedvest így elbúcsúztatta,
Zokogva borult a drága halomra
És csak sírt, csak sírt egyre,
Míg a bánatba megszakadt a szíve.
Az egyből röppent párja lelkéhez,
Így lévén társak az Örök Életben.
Így lett újra egymásé két szerető szív.
Nem választja el őket többé a szomorú sír!
Kategóriák: Haza
Szunnyadó eszmék
Március idusán nem köszöntött ránk a tavasz,
A forradalmi emlékek csak lanyhuló eszméket találtak.
Beszél mindenki a dicső régmúltról,
De cselekedni, a szabadságért küzdeni elfeledtünk rég.
Öklünket rázzuk, emlegetjük dicső eleink,
De a Múltban élünk és nem használjuk eszméit.
Várjuk a sült galambot tétlen henyeségben.
Sírunk sorsunk nehézségén. Nem állunk tettre készen.
Pedig nem fogja senki szabadságunk kivívni,
Nem fog senki más építeni egy élhetőbb Hazát,
Senki nem vezet minket a büszke harcra
És senki nem fogja megmondani népünk igazát.
Főleg úgy, hogy életünkre tör az egész világ,
A liberális eszme nyakunkra hóhérkötelet vet.
Lehetetlenné téve így számunkra az életet.
Dicstelen halál. A Nemzet mozdulni képtelen.
Európa kimutatja most a foga fehérjét,
Pedig ha mi nem védtük volna keleti bástyáit,
Már rég megszűnt volna keresztényként létezni…
Érdemes volt érte tenger sok harcban vérezni!
Futottunk mindig utána hű csatlósként,
De nekünk saját utunkat kellett volna járni!
Nem feláldozni magunkat mások érdekeiért
És ezért koncot, vagy vállveregetést várni!
Szembeköpött most minket a nagyvilág.
Egyedül maradtunk apátlan – anyátlan árván.
Csak a Jóisten maradt velünk harcunkban.
De a magyar gyenge. Pihegve pihen halotti ágyán.
Nézzünk szembe ezzel a kietlen világgal,
Söpörjük ki hazánkból a liberális eszméket!
Ne hagyjuk, hogy az értéktelen értékek
A magyar nyakára életlen kést tegyenek!
Merjünk a Sorsunkért, Szabadságunkért harcolni!
Ha kell, az egész világgal álljunk szembe!
Mert ez így tovább már nem sokáig mehet!
Hol lapulsz Te dicső, Negyvennyolcas eszme?
Ádjon erőt karunkba Petőfi, Bem apó, Damjanich!
Fegyverünket bátran vegyük most kézbe!
Harcoljunk magunkért tisztaszívű magyarok,
Hogy részünk legyen végre egy igaz Magyar Élet!
Kategóriák: Hit
Közel az idő
Közel az Idő, a kegyetlen zsarnok,
Ki múlásával könyörtelen lépked.
Megállítani nem lehet, pedig méla
Haladtával egyre közeledik a Végzet.
Sorsfordító küzdelem előtt állunk,
De a harcot elébb magunkkal vívjuk
S ha majd gyökereink megleltük,
Öntudatra ébredve Istenünket hívjuk
És segedelmével a hadra készek
Megváltják a világnak bűneit,
Majd az embertelenül élő latrok
Örökidőkre lerakják fekete terheik.
A pokol tüzében kínban ordítva
Oldódik majd fel ezerév szennye,
De még ha meg is tisztulnának,
E csoda Földre többé nem születhetnek.
Közel az idő, a várva várt Idő,
Mikoron a Végzet velünk szembejő
S az utolsó harcot megvívva
Részünk az Élet, vagy az Örök Szemfedő!
Kategóriák: Hit
Végzet
Angyalok serege vonul a légben,
Az Ítélet harsonája szól.
Egy Őrző ül egy magas hegyen
Nézi az alatta elvonuló
Embereket az Idő hajnalától.
Látja végig életek sorát,
Az ember bűnbe esését,
Látja hová jutott a Világ,
Látja a szabad akarat végét,
Ahogy beteljesedik a Sors.
A lélek tobzódik a bűnben,
Életet olt ki az önös érdek.
Átgázol minden szentségen,
A koncot hiénaként tépve
A fekete éj setétjében.
Lassan feláll az Őrző.
Már nem nézi az Embert,
Az angyali sereg élére áll.
Szívében nehéz döntést érlel:
Elég volt. Eddig és ne tovább!
Isten akaratát teljesíti
Mikor megálljt parancsol.
Fegyverét felveszi nehéz szívvel,
Soraikba fogadják az angyalok…
…És Végzete felé lassan elindul.
Kategóriák: Hit
A Fény Harcosa
Aranyszín remegés öleli át testét.
Kezében kard, lábánál pajzs.
Sziklaszilárdan áll a hegytetőn.
Angyal szépségű női arc.
A Szent Harcos jelenésnek tűnő alakja
Szívembe bélyeget égetett.
Láthatom-e az életben valaha
Tűzben égő két szemedet?
Az Igaz Hit védelmezője vagy,
Őrzöd Isten Szent Parancsolatait.
Nem engedsz az igazságtalanságnak
És nem engeded ártani hadait.
Hitedért és Istenedért küzdesz halálodig,
Míg a hazug egyház fel nem áldoz.
Törékeny tested tűz emészti el,
Lelked sebesen száll fel Urához.
Féltették Tőled hatalmukat a papok.
Az ifjú szűzi testet meg kellett törni.
Lelked szép szavát megcsúfították.
Nem akartak mást tenni: mindenáron ölni!
Hazád és néped szabadságáért harcoltál,
Életedet erre tetted fel. De mily’ bűn:
Isten szavát szívedben hallottad!
Hited: tiszta fénnyel perzselő tűz!
El kellett égned. Ezt akarták.
De szíved szent szava máig hallik:
„Harcolj Istenedért és Hazádért,
Míg utolsó csepp véred is hullik!
Küzdj és harcolj és meg ne állj,
Ha a világgal mész is szembe!
Sorsodon csak te változtathatsz!
Ezt vésd jól bele az eszedbe!
Segítem mind, ki Hittel él és küzd,
Ki az elnyomás ellen a szavát emeli!
Segítem mind az elesettet,
Ki Urát tiszta szívből szereti!”
Szívemben hallom szavait Néki,
Mely erőt ád a lanyhuló kézbe…
Légy velem harcomban Jeanne!
Hagy érjem el célomat végre!
Hagy emeljem fel szép Hazámat
A nyomorúságnak mély kútjából!
Hagy merítsen erőt e Nemzet
Dicsőségesen szép múltjából!
Ádj a karomba büszke erőt
És szívembe tiszta Isten-hitet,
Hogy bevégezzem feladatomat,
Majd újra láthassam szépséges szíved
És mint két harcosa az Úrnak
Egymás kezét fogva éljünk
És a népek sorát vezetve
Egy szebb világba meneteljünk!
Kategóriák: Hit
A Létezés Fénye
Éj-szendergésről írott strófa
Regéli az Otthon melegét,
Angyalszárnyon kél a dal.
Boldog szív mélyi remegés.
Látom az angyalok karát
A Hold fényében tündöklőn,
Hallom a szférák zenéjét
Szívemben soha nem szűnőn.
Magához láncol fénye,
Visszatérni ne kellene,
De új napra virradást
Ébreszt a Nap melege.
Az érzés marad csak bennem,
A Csillag-Otthon ölelése.
Vágyam oda repítene,
De nem lehet még pihenésem.
Dolgom van még a Nap alatt,
Bár érzem, valami más lett.
Feszíti szívemet a boldogság,
Az Ég nászából új élet született.
Megváltozott mindaz mi volt.
Szeretőn ölel át a Hold
És a Nappal táncra kelve
A Létezés Fényébe ragadott!
Kategóriák: Haza
Magyar vér
Furcsa a mai este,
Érdekesek a gondolatok,
Csak törnek elő belőlem
Mindenféle hangulatok.
Sírnák, nevetnék,
Kavarog minden,
Szétestem teljesen,
Majd egy leszek egészen.
Örvény húz magához,
Majd az égig repít,
Szívemben mélyen
Honszerelem hevít.
Büszke magyar erő
Feszíti szét keblem,
Melytől dalos pacsirtává
Válik a kedvem.
Egy új élet születik:
A Jövő reménysége.
Magyar Haza fia,
Népe büszkesége.
Szereti Hazáját
Hűen a sírig,
Életét adja érte
Az utolsó cseppig.
Dicső katonája az Égi Seregeknek,
Szívében hittel, szeretettel él.
Nem adja fel soha a harcot
A szolgaságot nem ismerő magyari vér!
Kategóriák: Hit
Égi üzenet
Esti imára hív a harang.
Én csendben a templomba lépek.
Lassan alszik már a falu.
Elhalványulnak a kósza fények.
Egyedül vagyok Isten lakhelyén,
Csak a sápadt Hold világol.
Beles a magas ablakokon.
Távol kerülök a látható világtól.
Csendben lépkedek a padok közt.
A szentek némán néznek rám.
Eljutok az oltár széléig.
Előttem feszület. Nézni fáj.
Miért a fájdalomra emlékeznek?
Miért nem a feltámadásra?
Jézus Urunk nem kéri tőlünk,
Hogy előttünk lebegjen halála!
Ő azt kéri tőlünk emberektől,
Hogy Őt szívünkbe fogadjuk
És ne féljünk a haláltól
És magunknak ne hazudjunk!
Hisz’ nem a halál a lényeg,
Hanem a feltámadás!
Emeljük le magunk a keresztről
És készítsünk számadást!
Számoljuk meg hibáinkat
És változtassuk meg azokat!
De számoljuk az erényeket is,
Hogy mosoly üljön arcunkra!
Csendben térdelek a kereszt előtt.
A Hold fénye épp rávetül.
Jézus megmozdul a kereszten.
Leszáll róla s vélem szemben a padra ül.
Szavait szívemben hallom.
Halk, szerető a hangja.
Lelkemet békesség önti el,
Mint éhezőnek az Égi Manna.
Arra kér Urunk, figyeljek jól,
Amit elmond megjegyezzem
És ha majd hazatértem
Írjak le minden kimondott szót.
Álljék hát itt az üzenet,
Mit Jézus Urunk adott át:
„Jól figyelj rám kedves fiam,
Hallgasd meg az én imám.
Azért imádkozom szűntelen
Mennyei Atyánkhoz,
Hogy szívetekhez szavaim
Mind utat találjon.
Azt kérem én tőletek,
Felém kitárjátok
Szívetek kapuját,
A Fénynek otthonát.
Fogadjatok be engem
Mint vándort hajlékotokba
S megígérem nektek, hogy
Megmutatom boldogságotokat!
Azt, ki éngem hajlékába fogad,
Többé soha el nem hagyom.
Így együtt haladunk szeretetben
A kitaposott Krisztusi Úton!
Én magam jártam meg a Golgotát,
De nektek már segítek!
Ha kinyújtjátok felém,
Én megfogom kezetek!
És akkor együtt haladunk az Úton,
Mely az Atyához vezet.
Szívet melengető érzés!
Érzitek mily szeretőn meleg?
Gyertek hát velem!
Legyünk társak az Úton!
Az üdvözülésbe hívlak titeket.
Ennyi az én titkom.
Megosztom ezt veletek,
Mert fáj látnom a kínt,
Amit mások okoznak nektek,
Mit a lélek oly nehezen bír.
Én szeretlek benneteket,
Ahogy csak szív szerethet.
Ne fordítsátok el tőlem
Alig látó szemetek!
Könyörgöm néktek emberek,
Térjetek józan észre!
Ha istentelen éltek,
Menthetetlen a lélek!
Nincs sok időtök már,
Közel az utolsó pillanat.
Most még ledönthetitek
A köztünk álló falakat.
Ha nem teszitek, nagy a baj.
Én akkor megsiratlak titeket,
Ha e pusztuló világ megrontott
És elhomályosította szívetek.
Ennyit üzenek barátom
Most minden léleknek.
Írd le mit mondtam, kérlek,
És küldd el a világi népeknek.”
Mintha álomból ébrednék.
Fázósan megremegek.
Nem tudom káprázat volt-e,
Vagy valósak az emlékek.
Ahogy így mélázok,
A szemem megakad
Egy aranyló rózsaszirmon
A feszület alatt.
Rajta egy könnycsepp,
Mi az emberért hullt,
Kinek szívében csend,
S teljesen bealkonyult.
Tudom már, nem álmodtam.
Az üzenetre is emlékszem.
Megköszöntem Urunk szavait,
Mit e füzet lapjaira vetettem.
Átadom néktek e pár sort,
Mit Jézus Urunk mondott.
Ő mindig szívünkben él!
Legyen életetek szeretettel áldott!
Kategóriák: Hit
Teremtés
Alkotni, teremteni! Ez a Cél!
E szent tettet akarom én
Megvalósítani. De óh jaj!
Valami áll e tett útjában!
Blokkolt energiák panganak
Szerte a testemben,
Megszűntetném az okát,
De meg nem lelem.
Változtatni kell az életemen,
Hogy az kiteljesedjék,
Hogy Teremtő Atyánk fénye
Belőlem előtörhessék!
Nem látom a tettet,
Ezért egyet kérek:
Jézus Uram ha lehet,
Szívembe gyújtsd fényed!
Gyújtsd e Szent Lángot,
Hogy melege átjárjon
S vezessen engem
Végig a világon!
E csodálatos Fény
Legyen a Teremtő Akarat,
Mi ezután majd
Meghatározza sorsomat!
Söpörjön ki belőlem
Mindenféle blokkot,
Mi az energiák áramlását
Akadályozzák folyton.
Járja át Fényed a tetteim,
Hogy mit megteremtek
Méltó legyen Hozzád
És dicsőséged emelje!
Nem magamnak akarom
Azt amit megtezsek,
Hanem felajánlom mind
Az egészet Teneked!
Mert Tied az ország,
A hatalom, a dicsőség,
Mindig is így volt,
Legyen így örökké!
Kategóriák: Haza
Ha megremegsz
Ébredj fel végre népem!
Te szent, te átkozott!
Idegen urak szívják véred
És ezt te szótlanul hagyod!
Rángatnak jobbra-balra,
Mint marakodó kutyák!
Nincs már mit enned,
És üresek a kukák!
Talpra hát magyar!
Fegyvert fogj kezedbe!
Szorítsd a ravaszt
S ne jusson eszedbe,
Hogy dicstelen halhatsz
Ha most megremegsz!
Kategóriák: Egyéb
Ezernyi üszkös seb
Vörösbe öltözött felhők
Borítják az ég alját,
Én csendben állok
És érzem Földanya fájdalmát.
Érzem fájó sebeit,
Jajkiáltását a fáknak.
Nem adnak az emberek,
De mindent kihasználnak.
Nem gyógyítják a sebeket,
Melyeket Földanyán ejtenek.
Hagyják, hogy az üszkösödjön
S nem törlik le a gennyes nedveket.
Nékem is fáj e kín
S igyekszem gyógyítani.
Magamból gyógyírt fakasztok,
Az e sebeket szeretőn befedi.
De ha egy seb begyógyul,
Száz fakad helyette!
Nem győzöm erővel
Mind eltűntetni a hegeket!
Fáj. Néma e fájdalom.
Bezárt szememen könny csorog.
Arcomról patakként árad,
Majd folyamként kavarog.
De nem tudja elmosni
Az üszkös sebeket!
Emberek! Így megölitek
Azt, ki adta éltetek!
